Oldalainkat 6 vendég böngészi

Partnerünk:

WebLucky.eu - Csoportos lottózás

"A csőd szélén" - Válságközi interjú a BANKRUPT-tal PDF Nyomtatás E-mail
Hazai zenekarok
Írta: emoadam   
2009. november 21. szombat, 13:48

A hazai punk színtéren a Bankrupt az elmúlt időszak egyik legdinamikusabban fejlődő zenekara, annak ellenére, hogy az utóbbi évek punk tendenciái kifejezetten kedvezőtlenül befolyásolták itteni mozgásterét. Ha csak halovány reménysugár is, de azért pislákol, hogy időről időre, magyar körökben is egyre jobban csengjen annak a "Csőd"-nek a neve, amely találóan tükrözi le például a magyar közállapotokat (is) ebben a szubkultúrában.
Sarkadi Balázs (Rocco)-val (ének, basszusgitár) készítettünk interjút.

1. Nem véletlenül írtam a bevezetőben, hogy a Bankrupt egy dinamikusan fejlődő banda. Igencsak felpezsdült az élet veletek tavaly óta, zsinórban két EP-t tettetek le az asztalra, aztán, a "van új a nap alatt" jelszavában az októberi Dürer-es bulin élőben is rendesen lekaptátok az állunkat.
Még egyszer sem láttam tőletek ilyen teljesítményt, mintha minden számot "double time"-ban játszottatok volna. Milyen sűrűn próbál a banda azokban az időszakokban, amikor nincs koncertje se kint, se idehaza?
Illetőleg, jelent-e az valamit lélektanilag, hogy az ember sokkal felszabadultabban játszhat, ha nem az est házigazdájaként, hanem vendégeként kell helyt állnia?

Rocco: Általában havi 1-2 koncertünk van, és koncertek között max 2-3 próba szokott lenni. A Düreres buli előtt pont nem próbáltunk már két hete, de végre olyan helyen játszottunk, ahol jó a hangosítás, és így felszínre törhetett, milyen kurva jók vagyunk valójában.
A Razor Wires And Neon Lights EP számaival még erősebb lett a műsor és nyilván sokkal kényelmesebb, ha vendégként lépünk fel.

2. Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. A zenekar tényszerűen '96 óta van jelen az iparban. Olvastam egy korábbi interjúban, hogy eleinte különböző énekesekkel működtetek. Sőt, eredetileg egy kanadai énekessel kezdtétek, bizonyos Michael K-vel. Mi jellemzi ezt az időszakot? Hangkeresés volt, vagy ennél lényegesebb etap? Fontos volt-e ez a bő 2 éves periódus a Bankrupt életében, mint ami következtében a dolog oda forrta ki magát, mint amit most, 2009-ben képviseltek?

Rocco: A hangkeresés találó elnevezés, mert Michael előtt meg utána is rengeteg énekes-jelöltet hallgattunk meg, mire kb 4 évi szerencsétlenkedés után sikerült eljutni oda, hogy bevállaljuk az éneklést felesben Williammel (gitár). A dobolással sajnos ugyanezt nem lehetett megcsinálni, ezért ez még macerásabb történet volt. Ennek az lett a megoldása, amikor a Listen album megjelenése után, 2000 novemberében bekerült a zenekarba Kicsi. (Ha előtte kerül be, akkor a Listen egy jóval pörgősebb lemez lenne.) Ezután sikerült újabb négy évig bénázni, mire megjelent a Bad Hair Day, amin vannak a mai napig játszott kiváló slágerek, de összességében még mindig nem üti meg a szintet.
2006 nyarán jött ki a Shorter Than Danny DeVito, ami hatalmas ugrás az előzőekhez képest, meg hát magyar viszonylatban azóta sem csinált senki ilyen jót. Leszámítva persze minket, mert tavaly és idén is kihoztunk egy-egy EP-t (Rocket To Riot City, ill. Razor Wires And Neon Lights), és ez a három lemez az, amit már nyugodt szívvel tudok ajánlani bárkinek.

3. Valami, ami talán fiatalabb olvasóink figyelmét is felkeltheti: Személy szerint hogy viszonyultok az elmúlt évek punk trendjeihez? ...Ez a kérdés szerintem sok érdekességet rejt magában, mivel Te évekig szerkesztője voltál Magyarország zeneileg leglefedettebb punk fanzine-jének, a Magyar Tarajnak, és meg vagyok győződve róla, hogy nem véletlenül hagytad abba. Mint ahogy az sem lehetett véletlen, hogy pont 2005-re csömörlöttél bele. Az utolsó számokból már szinte sütött a megkeseredettség, apátia.

Rocco: A Magyar Tarajnak is többek között azért lett vége, mert egyszerűen elfogytak a zenekarok, akikről kedvem lett volna írni. Hirtelelen a metál lett a menő a punk színtéren, az meg nekem nagyon nem jön be. A Fat Wrecknél jelent meg pár jó lemez a közelmúltban, a Teenage Bottlerocket, a Dead To Me és a Dillinger Four mind jó zenekarok, de ezek éppúgy nem köthetők trendekhez, ahogy mi sem.
Zenei trendek helyett inkább a körülöttünk zajló egyre durvább események határozták meg, hogy milyen irányba megyünk tovább. Az új EP-n, amit akár a rendszerváltás huszadik évfordulójára kiadott konceptalbumnak is nevezhetünk, már szinte mindegyik szám valamilyen társadalompolitikai témához köthető, úgy mint csődhullám, közhangulat Magyarországon, Európa kelet-nyugati megosztottsága, vagy a karácsonyi vasutassztrájk. Ezek a témák pedig a zene hangulatát is meghatározzák.

4. Hazánkban nincsen klasszikus értelemben vett Ramones-Core-t játszó banda, miközben az osztrákoknál van 3, és Európa fejlettebb országai ennél csak jobban állnak. Ti jobbára a klasszikus brit punkot és a Ramones vénája-beli pop punkot szintetizáljátok hol egyik, hol másik javára, ám talán épp ennek köszönhető, hogy zenéteknek önálló, sajátos karaktere van.
Előnyt jelent-e ez még Nyugat-Európában így 2009-2010 fordulóján, mint ahogy előnyt jelentett néhány éve, vagy időközben az integrálódás felé hat a tendencia?
Milyen volt a mostani nyári koncertjeitek kinti fogadtatása?


Rocco: Sokkal nehezebb ügy, ha nem lehet egy zenekart egyértelműen bekategorizálni, nekünk viszont unalmas lenne, ha behatárolnánk magunkat. De Magyarországon nem csak a Ramones-core zenekarok hiányoznak a palettáról, hanem a zenénk többi összetevője is: nincsenek ’77-es stílusú punk zenekarok, és a punkabilly vagy a rakendroll punk is hiánycikk, miközben mondjuk hácé meg oi zenekarral Dunát lehetne rekeszteni. És nem is nagyon van másra igény, ezért járunk inkább külföldre koncertezni.
A nyári koncertek közül a cseh kiruccanás volt a legkalandosabb. Amikor kiértünk, kiderült, hogy akkora bukó volt a pénteki nyitó nap, hogy a szervezők a szombati zenekarok nagy részét lemondták, és a kisszínpadot, ahol játszottunk volna, le is bontották. Gondolták elég lesz erről szombat hajnalban egy e-mailt küldeni nekünk, amit persze már nem olvastunk el indulás előtt.
Szerencsére sikerült olyan jól leérvelni a szervező fejét, hogy végül a nagyszínpadon játszhattunk, a tervezettnél jobb időpontban, amikorra már egész sokan összegyűltek a színpad előtt, és tetszett is nekik, meg jól is szóltunk. Mondjuk a tavalyi Prestenice fesztivált azért nem überelte, ott nem tudom, hányezer embernek játszottunk, de rohadt sokan voltak. 
Szervezésileg leginkább az osztrák bulik szoktak rendben lenni, és az utóbbi időben az ottani közönség is egyre jobban veszi a lapot, a legutóbbi pinkafeldi koncertünk is egy elég pozitív élmény volt.

5. Azt hiszem, mi sem reprezentálja jobban a magyar punk helyzetének sajátos dichotómiáját, mint a koncertrejárás és ennek korosztályi jellege, vonzata. Csakhogy ezen a vonalon haladjunk tovább, jókora kettősség figyelhető itt meg: a magyar punk népszerűségi mutatójának sarkpontjai: egyik oldalon az Alvin és a mókusok, a másikon a Bankrupt.
Hogyan lehetne közelíteni a kettőt, vagyis a gyakorlatban hogyan lenne áthidalható az a szakadék, hogy az ember a tizenéves kora végével ne "nőjje ki" ezt a korszakát, hanem továbbra is zene-, és koncerttudatos fiatal maradjon?


Rocco: A Nemzeti Alaptanterv részeként kötelezővé kéne tenni ének-zene órákon a lemezeink hallgatását. Az elavult Kodály-módszert felváltó Bankrupt-módszer eredményeképp a fiatalok értékrendje a helyére kerülne, és valamennyi punk zenekar koncertjére már hónapokkal előre elkelne elővételben minden jegy, míg a diszkók üresen tátonganának... :)

6. A zenekar tagsága 2000-től változatlan. Te basszerozol és énekelsz, William a gitár mellett általában a vokálokért felel, Kicsi pedig a dobok mögött fejti ki tevékenységét. Ezenfelül ki miben tud hozzájárulni a zenekar menedzsmentjéhez, egyéni szinten?

Rocco: A koncertszervezés nagyját én csinálom, de William és Kicsi is szokott szervezni bulikat. Az EP-k lemezborítóit Kicsi tervezte, a póló- és CD-gyártást meg William intézi. Mindenki kiveszi a részét a zenekar ügyeinek intézéséből, így menedzsment helyett inkább a termelőszövetkezet, vagy a még menőbb hangzású kolhoz szó fejezi ki leginkább együttműködésünk lényegét.

7. Lemezeitek számos kedvező kritikát kapnak nemzetközileg. Mégis, ért-e olyan kritika titeket, ami megdöbbentett, vagy amivel nagyon nem értettél egyet?

Rocco: Az utolsó három lemezről szinte kizárólag csak jó kritikák születtek, meglepetést legfeljebb az okozott, ha olyan zenekarokhoz hasonlítottak, akiket soha nem is hallgattunk. A Bad Hair Dayt anno nagyon lehúzták a Punknews-on, de a kritika szerzője nemrég Kanye Westnek meg közel maximális pontszámot adott ugyanitt, ennyire kell komolyan venni.

8. Végezetül, mik a terveitek az elkövetkező 2 évre? / Mit üzensz a Poppunkmind olvasóinak?

Rocco: CD formátumban már valószínűleg nem adunk ki több lemezt. Ha megtalálnánk a módját, hogy olcsóbban tudjunk az eddigiekhez hasonlóan jó minőségű felvételeket készíteni, akkor az ingyenes letöltés is egy lehetőség lenne. Koncertek tekintetében a jelenlegi szintet próbáljuk tartani. Középtávon már csak azt a pár évet kéne kihúzni a nyugdíjig, és akkor végre minden időnket a zenélésnek szentelhetjük:)
Az olvasóknak pedig csak annyit üzennék, hogy a weboldalunkon (www.bankrupt.hu) meghallgathatók a lemezeink, és van egy rakás remek DIY videónk is, ezeket ne hagyjátok ki!

PPM: Így van, köszönjük szépen!

 

Hozzászólások  

 
+2 #1 dm182 2009-12-02 13:20
A Bankrupt királyság!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés